Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktõl-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja. Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettõ mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.
Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyû megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas es mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s késõbbi követi egymást. Ezért a bölcs
sürgés nélkül mûködik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erõlködik,
alkot, de mûvét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült mûvét nem félti,
s mert magának nem õrzi,
el se veszíti.
Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend es béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszûnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik. Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erõsíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.
Az út üres,
de mûködését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek õsatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülõje,
de vénebb, mint a tünemények õse.
Az ég és föld nem emberi:
neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
neki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belõle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.
| Csodálatos asszonynak hívják:
õ a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenul munkálkodik,
nem fárad el sose. | | Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belõlük az élet. Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem õrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem ûzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.
| | A legfõbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevõ:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a bensõ melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetõt kövesse,
a tett a kellõ idõt kövesse.
Ha készséges, de nem erõszakos:
nem kél zúgolódás semerre. | | Aki tölt színültig:
jobb, ha elõbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkõvel teli kamra:
megõrizni senkise bírja.
Kincs, gõg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség. | | Aki teste-lelke egységét megõrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerû, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni. | | Harminc küllõ kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létezõ
és hasznot-adó a nemlétezõ. | | Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhetõ mind bûnbe lódít. Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
| | Dicsõség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsõség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsõséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsõség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet? Ezért:
a világért élõ kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élõ jóságra
építhet a világ.
| | Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát. Az õskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezetõ-fûzére.
| | Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtõzõt és rejtettet,
de õket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett õket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelõk, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félõk, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerûek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton õrizve
formálták a szennyesbõl tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezõvel és újat nem alkottak. | | Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zûrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az utat követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való. | | A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hûtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja." | | Mikor a nagy utat semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdõdött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülõi szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hûséges szolgák. | | Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülõi szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerûséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket. | | Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitõl mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zûr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bõviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zûrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylõ tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az õs-forrásból táplálkozom. | | A hatalmas erény változatai
az utat követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Látuk: valóság,
belük: igazság.
Õskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhetõ mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele. | | A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar. Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
õ a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicsõ,
magát nem kínálja,
ezért vezetõ.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise gyõz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.
| | A keves szó, mint a természet:
az erõs szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldõje:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember. Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztõ közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.
| | A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdetõ
nem lesz híres,
a magát-dícsérõ
nem lesz dicsõ,
a magát-kínáló
nem lesz vezetõ.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép. | | Íme az õs-zûrbõl keletkezett,
az ég és föld elõtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt mûködik.
Õ az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltûnõnek mondom,
az eltûnõt visszatérõnek mondom. Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.
| | A nehéz a könnyû alapja,
a nyugalom a mozgás apja. Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmû, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.
| | Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédû nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák. Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezõkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.
| | Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis õrzi nõ-lágyságát:
hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemõ marad örökre. Aki tudja fehérségét,
mégis õrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillõ,
állandóhoz visszatérõ. Aki tudja dicsõségét,
mégis õrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerû és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erõ,
a bölcs él vele,
így lesz vezetõ; ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.
| | Aki erõszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti. Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erõsül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hívalkodót,
kerüli a kápráztatót.
| | Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen õellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek
az eszes: gyõz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
gyõz és nem magasodik,
gyõz és nem cifrálkodik,
gyõz és nem kevélykedik,
gyõz, mert gyõzni kényszeríttetik,
gyõz, de sohasem erõszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek. | | A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenféle gyûlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze,
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az õ ereje.
Gyõz és nem kevélykedik.
Aki gyõztesként elõre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyûlöletet fakaszt az ég alatt.
A bõség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fõvezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci gyõzelem. | | Az út folytonos és névtelen.
Az õs-egyszerûség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megõrzik:
minden önként behódol nekik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad. | | Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyõz;
aki önmagát legyõzi: erõs.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletû;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletû. | | A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Mûködik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas. | | Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti. | | Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerõsödik,
amit megölnének,
nem marad meddõ,
aki lopna,
az lesz a vesztõ.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyõzi az erõset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek. | | Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megõrzik,
minden magától rendezõdik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri õket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége. |
|
