A Herceg cigány volt, és hajléktalan, és alkoholista, mint egy szerzetes. Ha felébredt, remegett, émelygett, öklendezett, aztán, mint aki imába fog, mély meggyőződéssel, kitartóan inni kezdett. Türelmesen várta a gyomrában, májában, hasnyálmirigyében, beleiben és szívében megjelenő stigmákat.
A Herceget évek óta ismertem. A dombról lefelé kanyargó út végében szokott állni, ott, ahol az autók föltorlódnak a híd előtt. Mikor a kocsi mellé lépett, összecsapta a bokáját, kissé meghajolt, mosolygott, és jó reggelt kívánt. Évek teltek el ugyanolyan reggelek fölött: megláttam hosszú kabátjában, leengedtem az ablakot, kiadtam neki egy cigarettát vagy egy pénzérmét. Megint meghajolt, megköszönte, s valami aforizmát, viccet, szójátékot is mondott néha pöszén, mosolyogva fogatlan szájával. Nem sietett a következő kocsihoz, megvárta, míg indulnom kell, intett, és újból összecsapta a bokáját. Úriasan mozgott, mint egy komornyik. Valószínűnek tartottam, hogy hegedűs volt, amíg voltak cigánybandák a vendéglőkben. Hercegprímás, gondoltam róla, csak eladta már a hegedűjét. Amíg az ablaknál állt, igyekeztem olyan képet vágni, hogy ne gondoljon túl rosszat rólam. Higgye, hogy rendesen élek, hiszen nekem van lakásom, autóm, állom a sarat, nem panaszkodom és nem félek. Ezért aztán erőt is adott ahhoz, hogy továbbmenjek a lerombolt gyár felé, ahol azért fizettek, hogy úgy tegyek, mintha működne még.
Néhány kanyarral följebb, a szerpentin falába épített, kicsi, boltíves bemélyedésben lakott, mely arra volt hivatott, hogy megtartson egy lépcsősort, és megtartsa őt, hogy sziklabarlangja lehessen a Hercegnek, papundeklivel kibélelve. Jól bírta a telet, a nagy hidegeket, úgyhogy azt hittem, a következő télig is kihúzza majd, hiszen már előfordult, hogy azt üzente a késő reggeli levegő, megint lesz majd nyár.
A sarki ház első emeletén délelőttönként kinyitottak egy ablakot, hogy kiengedjék az éjszaka földagadt melegét. Éppen ott, a kanyarban, ahol a Herceg a várakozó autók ablakához szokott lépni alázatosan, nyájasan és magabiztosan. A Herceget a meleg nem érte el, nem is hiszem, hogy várta, de sértette érzékeny fülét egy éles, erőszakos hang, ami az ablakból a lejtős utcára esett, és pattogott, csúszott a járdaszélek között, olykor önmagával is összecsattanva.
- Hívjon fel most! Amíg áll az óra, addig be lehet kerülni! Lehet, hogy mindjárt megcsörren a telefon, és ön mindjárt itt van! De ahhoz önnek kell csörgetnie! Önnek kell megtennie a kezdő lépést, hogy bekerüljön a játékba! Ez már önön múlik. Hogy itt hagyja a pénzt, vagy elviszi saját magának. Netalántán megnyeri a családjának. Vásárol belőle valamit. Örömet okoz. Jut is, marad is.
A Herceg fölnézett az ablak sötét, tátott szájára. Hunyorított, többször idegesen becsukta a szemét, aztán megvakarta borostás állát.
- Egymillió forint a főnyeremény! Készpénz. Egymillió forint. Ezt ide félretettem. Készpénz! Nem egy ajándékutalvány! Készpénz. Nagyon sok készpénz. Csak egy apró különbség a megfejtés. Ön felhívta már ezt a telefonszámot? Mire vár? Hogy valaki megnyerje ön előtt? Pedig ez a pénz az öné. Csak be kell telefonálnia. Ez a pénz azért van itt, hogy ön megnyerje. Előbb-utóbb meg is fogja nyerni valaki. De nem mindegy, hogy valaki más, vagy éppen ön! Visszaszámolok háromtól. És az óra elindul, ahogy egyhez érek. 06-20-06-04-09 a telefonszám. Három. Hívja fel a telefonszámot, másképp le fog maradni! Ha többször telefonál, akkor nagyobb az esélye!
Fenyegető, gyors zene kúszott az éles, erőszakos tenorhang mellé. A Herceg néhány lépést tett a szerpentinen lefelé, a hídfő irányába, aztán megállt és visszanézett a kanyarra, megszokott helyére.
- Kettőnél tartok! Ha többször telefonál, nagyobb az esélye! Bármikor bekerülhet a játékba. Amíg az óra áll. Akár most is! Nincs sorsolás! Véletlenszerűen valakit bekapcsol a számítógép! Tehát bármelyik másodpercben öné lehet a pénz! És ha elindul az óra, már csak negyvenhárom másodperc van ebből! Én addig nagyon szeretném, hogy valaki bemondja a helyes megfejtést! Még annál is jobban! Egy apró különbség. Két arcot látunk. Van köztük egy apró különbség. Látja? Nézze meg jobban! Várjon, én is megnézem. Talán az orr? A haj választéka? A szemüveg? Mit gondol? Kell lennie egy apró különbségnek!
A Herceg most már határozottan elindult lefelé, és egészen elment a körút menti zebráig, ahol nagyobb volt a zaj. A híd felé fordult, megnézte megint, mint minden nap, a házfalon csüngő, rothadásnak indult neon-reklám maradványát, mely egy KÖZÉRT-et hirdetett. Emlékezett még a boltra, sokszor volt vásárlója. Aztán kissé meggörnyedt. Fölemelte lassan két karját, és a fülére tapasztotta tenyerét.
- És elindult az óra! Most már önnek kell megmondania a helyes megfejtést! Mert tudom, hogy képes rá! Tudom, hogy meg tudja csinálni! Bízom abban, hogy ez meglesz. Bízom önben nagyon, hogy az óra lejárta előtt meglesz, pedig már fél percen belül vagyunk, ez kevesebb mint harminc másodperc! Még mindig önre várok! A telefonszám 06-20-06-04-09. Hívja fel a telefonszámot, hogyha meg akarja nyerni a pénzt! Minél hamarabb hívja, hogyha gyorsan meg akarja nyerni a pénzt! Mert le fog maradni!!! Valaki meg fogja előzni!! Egy apró különbséget lát? Jaj? Most mit csináljak? Most mit tegyek? Én, lesz, ami lesz, megvárom. Fejezze be a hívást, ha már megkezdte! Látja? Látja, milyen vagyok?
A sarkon henger alakú hirdetőoszlop állt. A Herceg szerette volna átölelni, és csüngeni rajta, de nem érhette át, ezért csak nekidöntötte a hátát.
- Nem hiszem el, hogy ne látná azt a kicsi különbséget. Találja meg! Legyen a zsebében a húszezer forint, és akkor már kockázatmentesen megyünk tovább a joker-játékra. Rengeteg pénzt fizetek ezért az egyetlen apró különbségért. Érti? Most már nem babra megy a játék. Nagyon komoly összeg van itt. Nagyon szeretném, ha már az ön kezében lenne! Jól jön az úgy, véletlenül.
A Herceggel szemben két fiatal férfi állt meg. Az egyiknél létra volt, a másik nagy táskát tartott a kezében. Várakozva néztek a Hercegre.
- Jól jön az úgy, véletlenül. Ha egymillió forint csak úgy beleesik az ember zsebébe. Hát essen bele! Ha lejár az idő, akkor nincs tovább!
- Fölragasszuk, faszikám?
- Most már telefonálnia kell!
- Megmozdulna?
- Ez most már önön múlik.
- Mire vár, tapsra?
- Mindegy, hogy mobiltelefon vagy vezetékes, csak hívjon már valamiről! Mert akkor nyeri meg az egymilliót!
- Mire vár? Mire vár?
- Egy percen belül vagyunk! Hol van ilyenkor? Merre jár?
- Most mi lesz?
- Nem teheti ezt velem! Nem hagyhatja itt ezt a pénzt!
- Most már nem lehet elmenni innen sehová. Én most már el sem megyek innen.
- Na, takarodj! - lökte oldalba a létrával az egyik férfi.
A Herceg ellökte magát a hirdetőoszloptól, néhány lépést tett a kirakatból fénylő, rozsdamentes edények felé, aztán mégis visszafordult, és megkerülte a hirdetőoszlopot. A plakátragasztók sebesen dolgoztak, egy perc alatt elsimították a domború felületen az abrosznyi papírt. A Herceg kicsit hátrált, úgy nézte az arcokat. A szemüveget, a választékot, az orrot és a tekintetet. Egy apró különbséget keresett, de mikor a plakátragasztók közül az egyik köpött egyet, majd mindketten továbbálltak, ő is megfordult, és lassan elindult fölfelé a szerpentinen. Nem állt meg az autók mellett, és nem köszönt senkinek sem. Lehajtotta a fejét, lassan lépkedett, de szíve erősen vert. Alig várta már, hogy elérje sziklabarlangját, és magára húzhassa a papundeklit.
