Dicstelen bemutatkozás
Hálóingben nem lehet iskolába menni.
Nem. Akárhogy nézem, nem lehet.
Esetleg levágnék az aljából egy fél métert, akkor nem lógna ki a szoknyából. Múltkor, amikor nem volt időm rendesen megfésülködni, a hajamból is lekanyarítottam a kimaradt fürtöt. Igaz, hogy másnap a fésülködésnél éppen ez a hajcsomó hiányzott... Nehéz az élet. Még egyszer körül kell néznem a lakásban.
A konyhában, a ruhaszárító kötélen két árva zsebkendő lóg. Igaz, tiszta zsebkendőm sincs. De ezek még vizesek. A fürdőszobában, no persze, a fürdőszobában, a kádban, mosóporba áztatva ott vannak a kombinék és - engedelmet kérek - a bugyik, amiket este könnyelműen én magam hajigáltam bele.
Persze a szívem mélyén tudtam, hogy ez a katasztrófa egyszer bekövetkezik. Mari és Zsóka, ők a húgaim - majd még esik róluk szó -, mindig ezekkel a vacak rongyokkal gyötörnek. Hazajövök az iskolából, még be se léptem az ajtón, rám támad Zsóka: "Mondd, te világ rendetlensége, milyen kombiné van rajtad?" "Hát milyen van... rózsaszínű..." "Igen, de az enyém!..." - és már bőg, pöröl, kelepel, segítségül hívja anyut, és jajgat. Hogy ő hiába mos, hiába vasal, hiába stoppol, amikor a Kati... (A Kati én vagyok!!!) Anyu megkérdi, honnan vettem elő a fehérneműt reggel. Mondom, hogy a ruhaszárító kötélről. Hát persze - bőg erre Zsóka -, ő este kimosta a holmiját, ő rendben tartja, de soha sincs semmije...
Nem tudok védekezni. Lehet, hogy igazuk van. Ezek a színes fehérneműk mind egyformák. Kékek meg rózsaszínűek, és kis virágok meg lepkék vannak hímezve rájuk, meg cakkok kivarrva. Marinak meg Zsókának titkos jelei vannak. Hogy a virág öt szirommal, az a Marié, az azsúros ing a Zsókáé. Még a drapp patentharisnyákat is meg tudják különböztetni egymástól, pedig azok a harisnyák azután az iskola négyszáz növendékén is olyan egyformák, mint amilyen egyforma négyszáz tojás vagy négyszáz hópehely vagy négyszáz pofon.
Mit vegyek fel, Szent Kleofás, mit vegyek fel? Itt állok mezítláb, bokáig érő rózsaszínű hálóingben, mindjárt fél nyolc, első óra történelem, a kedvenc tantárgyam, a kedvenc tanárnőm... Annyiszor mondtam anyunak, hogy varrjunk monogramot a fehérneműbe, a betűket ismerem... de anyu azt mondta, nem erről van szó, hanem arról, hogy Mari és Zsóka és ő mindig rendben tartja a holmiját, és az ő szekrényükben mindig van tartalék fehérnemű, de én mindig halasztgatom a mosást, persze az enyém elfogy, és mint egy kalózvezér, megrohanom a másét.
Hiszen megrohannám, de ha mind zárva van!!!
Mi ütött beléjük? És hová tették a kulcsot? Ez összeesküvés... ez gyalázat. Máskor ilyenkor még mindenki itthon van. Igaz, apa korán kel, és korán elmegy. De hová tűnt Mari? Máskor öt perccel nyolc előtt lohol az iskolába, a kávét az utcán issza... Már egy alig használt fehérneműdarab is jól jönne, akárkié. Kinyitom a szennyesládát. De ott sincs semmi. Minden a kádban, nagymosáshoz áztatva. És a szekrényeken lakat. Hol lehetnek a kulcsok?
Háromnegyed nyolc. Boda olyan pontosan jön be az órára. Kár is ma iskolába menni. Mi lenne, ha visszafeküdnék az ágyba? Gyermekem hiányos öltözéke miatt a novemberi hidegben nem mehetett iskolába... Ezt nem, inkább a halált, de ezt nem! Milyen cirkusz lenne itt délben! Hazajön az egész család, és én az ágyban fekszem. Mari és Zsóka indián táncot járna. És apu is megtudná. Lehetetlen, hogy minden szekrény zárva legyen. Anyu sose zárja be a fiókját. Érdekes, most igen. De talán az én szekrényemben is akad még valami. Nem baj, ha kicsit rongyos. Nem, sajnos, a kicsit rongyost már tegnap felvettem...
Háromnegyed nyolc múlt. Még egy... egy nagyszerű ötlet! Apu fehérneműi. Ing... nem, ezt nem tudom használni... atlétatrikó... ez kombinénak megtenné, és... és... hát igen... tizenöt éves vagyok, de még sose volt a kezemben férfiholmi. Zsóka még csak tizenkét éves, de úgy vasalja apu ingeit, mint egy felnőtt... Sose tudnám megtanulni. Ha az elejét vasalom, a háta lesz gyűrött. Amíg az ujját vasalom, a gallérja ráncolódik. Két bal kézzel született szegényke - mondják a húgocskáim, és vihognak. Egyszer még jól megtépem a copfjukat.
Mi lenne, ha felvenném ezt az alsónadrágot? Rövidnek elég rövid. Kicsit bő ugyan, de majd egy biztosítótűvel megigazítom. A tolltartómban mindig van négy biztosítótű. Nem tudom, ti hogy vagytok a harisnyakötővel és a gombjaitokkal. Nekem mindenemet biztosítótű tartja...
Hét perc múlva nyolc... ez negyedórával hamarább is eszembe juthatott volna. Mindenesetre jó ezt tudni, ha majd legközelebb... Szó se róla! Legközelebb, még ma este minden fehérneműmet rendbe hozom. Zöld pamuttal jelet varrok mindegyikbe, és hét lakat alatt őrzöm...
Ilyen későn még sose mentem iskolába. A gyomrom is korog, nem ettem meg a reggelimet. Jobb kezemben az iskolatáska, bal kezemet az övemen tartom, a biztosítótűt szorongatom vele, nehogy kinyíljon. Emiatt nem is merek nagyon szaladni. Köröttem diákok nyargalnak, mindenki izgul. Én még sosem késtem el, és Bodával van az első óránk. Máskor mindig kényelmesen sétálok az iskolába, és útközben gondolatban átnézem a táskámat. Első óra történelem... könyv, térkép, rajzfüzet a helyén; második óra algebra, könyv, logaritmuskönyv, füzet... harmadik óra német, könyv, szótár, fordításfüzet, nyelvtanfüzet, szótárfüzet... negyedik óra...
- Szervusz, Kati!
- Szervusz, Ági!
Kovács Ági integet messziről. Bevárom, úgyis mindegy.
- Hová rohansz? - kérdi Ági, és liheg közben.
- Hová, te víziló? Hát első óránk történelem...
- Dehogyis... Még a múlt héten kihirdették, hogy elmarad. Fél kilenckor orvosi vizsgálat.
- Micsoda? - állok meg, és kiver a veríték. Tényleg... ma csütörtök van... a múlt héten kihirdették.
- Na, mi az? - bámul Ági. - Mit vágsz ilyen rémült képet? Csak kellemesebb az orvosiba menni, mint Dobzse Lászlóból felelni.
Kellemesebb? A papám alsónadrágjában?
- Én nem megyek!... - üvöltöm kétségbeesetten. - Nem mehetek!
És otthagytam Ágit az iskolakapu előtt, és futok, futok a novemberi ködben, magam sem tudom, hová, futok a szürke, fázós Nagykörúton, és rettenetesen fázom, mert azt elfelejtettem elmondani, hogy harisnya egyáltalán nincs rajtam.
