with free soul

Úgy nyúlt hozzám, mint a mohó, de intelligens jó tanuló, mint az ovis, aki már tud késsel és villával enni, mint aki felhúzza az ingjét a karján, és nekilát a nagy lakomának.

Még sohasem kaptam szeretkezés előtt virágot. Engedem, csinálja úgy, ahogy tanulta előttem vágyakozó nőktől, látom felesége vad gyönyörét, tudom, ő hogyan szerette. Olyan átlátszó férfiöl, olyan sután fogja meg a mellemet, mint a bűntudattal felnőtt balkezes. Minden mozdulata tanult, bölcs empirizmus. Sehol egy kreatív póz, sehol egy őrült mondat, csak a bizonyítás és a késleltetés küszködő módszertana. És a rendszer működik, mint a tavasz, csörög, csattog, pattan, feszül, kipukkan.

Az őszt szeretem, nem a magfakasztó, ömlő tavaszt. Az őszt, ki hosszúra nyújtott utójátékában is változatos, végtelen ölelkezésbe kezd, nem sieti el, titokzatos, játszik velem, elhiteti, hogy ő nem olyan, mint a tavasz, pedig mégolyanabb, megrendezi, becsomagolja, színpadra szánja a testem. Pompát akar barokkosat, reneszánszot akar, hogy újjászülessem, zenét, hangokat, színeket. Halványsárga selyemkendővel beköti szemem, szilvaszemet rak a számba, és szőlőfürtöket terít a hasamra. Szája mustízű, vágya otelló szagú, nedve körteillat. Órákig létező élvezet, melyet napról napra újrakezd, néha belesápad, vágya mazsola, aztán, ágyas mézest ad, mikor már tudja, át kell adnia a fehér királynak, a jég alatt hagy mindig egy színes falevelet, ha fázom, törjem fel, simítsam meg és ott terem. Az ősz mindenhol ott van, ahol a vágynak körforgása lehet...

Úgy nyúlt hozzám, mint a tavasz, gyorsan, mohón, szerelmesen, mint hosszú várakozás utáni teremtés, dinnyebél piros rózsát ültetett arcomra, csörgött, csattogott, pattant, feszült, kipukkant. De én az őszt szeretem.